Skip to main content
MASTERMIND FÓKUSZCSOPORT

EGY MÁSIK JÁTÉK, MÁS SZABÁLYOKKAL – MASTERMIND CSOPORT

BRAND. MONEY. CLIENTS.
TIME. DECISIONS.

RÁD VÁR EZ A VEZETETT MASTERMIND CSOPORT, HA

KÉSZEN ÁLLSZ TUDATOSAN FELÉPÍTENI A VÁLLALKOZÁSODAT, MEGTANULNI EGY TELJESEN MÁSIK JÁTÉK SZABÁLYAIT.

Kis létszám, közös gondolkodás és felelős haladás.

A Másik játék, más szabályok: BRAND. MONEY. CLIENTS. TIME. DECISIONS.

 rendszeres személyes találkozásokra épülő,
mastermind szemléletű, vezetett fejlesztési tér

FRISS VÁLLALKOZÓKNAK, VÁLLALKOZÁSBAN GONDOLKODÓKNAK, VÁLLALKOZÁSUKBBAN MEGREKEDTEKNEK

 akik multiból vagy KKV-ból érkeznek, vagy elakadtak vállalkozóként,
 ahol zárt körben (4 – 5 fő)
✔ facilitálva, strukturáltan, fókuszáltan és gyakorlatiasan dolgozunk azon, hogy

✅ megértsd és tudatosan kezeld mindazt, AMIT SENKI NEM MONDOTT EL A VÁLLALKOZÁSRÓL:

 😎 a márkaépítésről
💲 a pénzügyekről és az árazásról
🧲 az ügyfélszerzésről
🕑 az időmenedzsmentről és 
🙄 a döntéshozatali csapdákról. 

➡ Öt alkalom, öt fókusztéma egy olyan közegben, mely
➡ tükröt tart, rákérdez, visszajelez, és segít tisztábban látni és felépíteni, rendszerbe terelni a saját működésedet.

Mindezek mellett olyan érett kérdéseket, keretrendszereket, teszteket, gyakorlatokat, házi feladatokat kapsz,
amelyek nem inspirálnak, hanem felkészítenek arra, hogy ne sodródj,
hanem tudatos döntésekkel, következetesen építsd a saját vállalkozói működésedet. 

SODRÓDÁS HELYETT TANULD MEG IRÁNYÍTANI, HOGY MIT KÉPVISEL A NEVED,
MENNYIT ÉR A MUNKÁD ÉS AZ IDŐD, HONNAN JÖNNEK AZ ÜGYFELEID, ÉS MILYEN DÖNTÉSEK VISZNEK ELŐRE.

A vállalkozás világában nincs védőháló, és nincs automatikus biztonság, sem sablonok.
Vannak azonban szabályok, melyek érvényesek, s melyeket érdemes elsajátítanod.
Nem tudsz minden buktatót megspórolni, de
néhány (tíz) milliót igen, ha nem mindent a saját bőrödön tanulsz meg.

MIÉRT ELENGEDHETETLEN MEGTANULNI, HOGY A VÁLLALKOZÁS EGY TELJESEN MÁSIK JÁTÉK?

AMIKOR KILÉPSZ A MULTI, A KKV VEZETŐI VAGY AZ ALKALMAZOTTI KERETEK KÖZÜL,
NEM CSAK A MUNKÁD VÁLTOZIK MEG, HANEM A FELELŐSSÉG, A KOCKÁZAT ÉS A DÖNTÉSEID SÚLYA IS. 

A vállalkozásban nem beszél helyetted rendszer, pozíció, cím vagy szervezet.
 MINDEN RÓLAD SZÓL:

➡ hogyan pozicionálod magad és a tudásod,
➡ mennyire érted a pénzügyi működésedet és milyen az árképzésed,
➡ tudsz-e ügyfeleket szerezni, megtartani, nemet mondani,
➡ kezeled-e az idődet, a kapacitásodat, a fókuszodat,
➡ és milyen döntéseket hozol akkor, amikor nincs kire mutogatni, tisztában vagy-e a döntéshozatali csapdákkal.

❔ Jó szakember vagy, de a valódi kérdés az, hogy üzletileg is tudsz-e működni,
és hogy dolgozol egy olyan rendszerben, amit soha nem tanítottak meg Neked felépíteni. 
Sokan itt csúsznak el azért, mert ugyanazzal a gondolkodással próbálnak játszani egy alapjaiban másik játékot.

Ha készen állsz arra, hogy megértsd és tudatosan kezeld
a márkád, a pénz, az ügyfelek, az idő és a döntéseid összefüggéseit,
ha nem ösztönből, hanem átlátva, felelősen és következetesen akarsz működni,
és irányítani szeretnéd a vállalkozásodat, akkor  csatlakozz ehhez az egyedülálló mastermind fókuszcsoporthoz.

Ahol már találkozhattál velem:
MIÉRT VÁLASZD EZT A MASTERMIND CSOPORTOT?

✓ gyakorlatias, működő vállalkozói eszköztárat kapsz ahhoz, hogy tudatosan irányítsd
a márkád, a pénzügyek, az ügyfelek, az idő és a döntések összefüggéseit 

✓ Veled és a működéseddel dolgozunk, nem általános vállalkozói receptekkel:
a hozott múltadra, tapasztalataidra, vakfoltjaidra és erősségeidre építve tanulod meg,
hogyan válts át alkalmazotti gondolkodásról vállalkozói felelősségre

✓ amit és ahogyan felépítesz – árban, ajánlatban, kommunikációban és ügyfélkezelésben –
következetes rendszerré áll össze, amely stabilitást és növekedési teret teremt

✓ döntési helyzetekből tanulunk rendszerszinten:
a bizonytalanság, a halogatás, a rossz árak, a túlterheltség és a rossz ügyfélválasztás
nem egyéni hibaként, hanem fejleszthető működési mintaként kerülnek a fókuszba

MIÉRT EGYEDI?

 ✓ kis létszám, valódi, személyre szabott hatékony munka vár,
ahol minden résztvevő aktívan dolgozik – hoz, kérdez, reflektál és halad

✓ ez nem előadás, nem tréning, hanem közös vezetett és fókuszált munka, 
ahol egyszerre kapsz belső tisztázást és külső, üzleti rálátást

✓ a folyamat végére nem csak több tudásod lesz, hanem átláthatóbb működésed, jobb döntéseid,
és egy olyan vállalkozói gondolkodásod, amely képes kezelni ezt a más játékot, más szabályokkal

(nézd meg a „MI AZ ÖT FÓKUSZTÉMA” részt is)

MIÉRT VELEM DOLGOZZ?

AZ ALKIMISTA

Ügyfeleim mondják rólam találóan. Az a küldetésem, hogy kihozzam az emberekből – vezetőkből, cégvezetőkből, vállalkozókból – a legjobbat.

VÁLLALKOZÁS:
➡ Mielőtt magam is vállalkozni kezdtem, már vagy 10 éve cégekben voltak befektetéseim csendes társként, melyek üzleti stratégiáját és vezetőit a háttérből támogatom. Ez azonban nagyon más, mint egyedül saját céget alapítani, saját vállalkozást építeni, s tudni, hogy csak magadra számíthatsz. 
Végigmentem az úton előtted, s nem volt, aki igazán támogasson. Illetve lett volna, több tíz millió forintért, mikor összeszámoltam az ajánlatokat minden téren: volt, amit elutasítottam, több mindent kifizettem, valamit elbuktam. Sok mindent megtanultam drágán a saját bőrömön. 
➡ Mára megteremtettem egy olyan vállalkozói márkát, mely kiemel a zajból, a tömegből, a névtelen szakértők világából, mindezt úgy, hogy előtte a felső vezetői munkám jellege miatt nem voltam jelen a médiában, nem voltam látható. Tudatosan árazva, megálmodott ügyfelekkel, következetes döntésekkel haladtam. A saját bőrömön tapasztaltam meg mindent. 
➡ Ha lett volna, aki hatékonyan támogat, elmondja, átadja mindazt, amit ma tudok, olcsóbb, gyorsabb, hatékonyabb, könnyebb lett volna az út
Te viszont spórolj meg egy csomó hibát, tanulóleckét, energiát, időt és pénzt. VELEM.
Mastermind csoportok, mesterkurzusok és egyéni megoldások komplex portóliója vár. Az egyik alap pont ez a Mastermind csoport.

Győződj meg a média jelenlétemről: Nyilvános szerepléseim – See and Solve Consulting

FELSŐ VEZETŐI KARRIERUTAM:

Egyetem mellett párhuzamosan 3 évig dolgoztam, átéltem több fúziót.
Először Bécsben, majd Párizsban irányítottam felső vezetőként – bankárként csapatokat.
Majd az OTP szlovákiai vállalati és önkormányzati üzletágát, stratégiáját, üzletközpontjait vezettem évekig (200+ fő).
32 évesen a SLOVNAFT (MOL-csoport szlovákiai leányvállalata) vezérigazgatójának tanácsadó csapatát és a környező országbeli cégek menedzsmentjeinek koordinációját vezettem.
2013-ban a MOL-csoport 2.szintű felső vezetője lettem holdingszinten, 30 országra kiterjedő felelősséggel. 12 évig vezettem az átvilágításmenedzsmentet, irányítottam a teljes csoport (30 ezer ember) szervezeti felépítését és 200 leányvállalat irányítási modelljeit, a Jog egy részét és az Etikát is.
Később egy hazai fintech KKV elnökségi tagjaként feladatom a szervezeti kultúra építése és az operatív működés modernizációja volt.

Jelenleg saját boutique consulting cégemet irányítom, és befektetéseimet kezelem, támogatom.

Előadok, írok, mesterkurzusokat és mastermind csoportokat vezetek.

Budapest belvárosában egy kortárs galériában (Tokaj Art Wine) interaktív beszélgetéseket vezetek különböző témákban – vezetői, üzleti, vállalkozói, önismereti kihívásokra fókuszálva. Hiszem, hogy a tudás- és tapasztalatmegosztás által többé válunk.

Közgazdász vagyok, a pszichológia majd 20 éve része az életemnek, folyamatosan képzem magam. Holisztikusan dolgozom: tanácsadóként, vezetői és önismereti mentorként, executive coachingként, üzleti sparring partnerként.
Tűpontosan kérdezek és látok át összefüggéseket, köszönhetően a 24 év felső vezetői múltamnak is.


NEKED SZÓL EZ A MASTERMIND CSOPORT, HA:

  • Friss vállalkozó vagy, ill. a váltáson gondolkodsz, most készülsz belevágni a vállalkozói létbe, és nem akarod a saját bőrödön megtanulni a legnagyobb buktatókat; nem sodródni szeretnél ebben az új játékban, hanem megtanulni a szabályait, és vállalkozóként is felnőni ahhoz a szakmai szinthez, ahonnan indultál;

  • Multiból, KKV-ból érkezve érted, hogy a szakmai kompetencia nem elég, a vállalkozói valóság más szabályokkal játszik,  felismerted, hogy a tudásod csak akkor válik bevétellé és stabil működéssé, ha megtanulod üzletileg is értelmezni, pozicionálni és láthatóvá tenni, árazni és képviselni azt, amit csinálsz;

  • Jó szakember vagy, már vállalkozóként dolgozol egy ideje, de nem tudod, hogyan legyen valódi márkád, üzleti modelled, értékesítési folyamataid és hatékony pénzügyi kereteid: bár sokat dolgozol, de nem megfelelő áron, túl sok az időrabló feladat, vagy nem azok az ügyfelek érkeznek, akikkel valóban szeretnél dolgozni. Már rájöttél, hogy nem több erőfeszítésre, hanem jobb döntésekre van szükséged;

  • Nem tudod, hogyan networkingelj, és építs működő értékesítést, árképzést, ajánlatot anélkül, hogy stressz, bizonytalanság vagy halogatás uralná a napjaid;

  • Gyakran érzed azt, hogy kevesebb az időd, mint a feladataid, nem vagy benne biztos, hogyan/kire delegálj, szervezz ki, kiben bízhatsz, hogyan szabj határokat, vagy teremts rutint, ami tényleg támogatja a növekedést;

  • Szeretnéd megérteni, hol csúszol el döntési helyzetekben, milyen láthatatlan, tudatalatti minták, halogatások, rossz beidegződések és döntéshozatali csapdák tartanak vissza attól,
    hogy stabilabb, kiszámíthatóbb és növekedésre képes vállalkozást építs;

  • Szeretnél egy olyan támogató mastermind alapokon nyugvó közösségben fejlődni, ahol nem vagy egyedül a kérdéseiddel, dilemmáiddal és tanulási görbéddel;

  • Készen állsz arra, hogy más szemszögből lásd a saját működésed, növekedj üzletileg és személyesen egyszerre, és nem csak “túlélni” akarsz a vállalkozás világában, hanem tudatosan játszani ezt az új játékot más szabályokkal; 

👉 S mindezekhez tudatosan keresed a működő stratégiákat, eszköztárat, és készen állsz felelősséget vállalni a saját jól működő vállalkozásodért, akkor ebben a mastermind csoportban a helyed:
BRAND. MONEY. CLIENTS. TIME. DECISIONS.

MI AZ ÖT FÓKUSZTÉMA?

ÖNISMERET, ÖNAZONOSSÁG, BELSŐ KOHERENCIA ÉS TUDATOS POZICIONÁLÁS

✓ vízió, küldetés, értékek, erősségek
szakmai/ vezetői identitás, döntési és viselkedési minták  
célcsoport, versenypiac 
✓ miben vagy releváns, hiteles, kiemelkedő szakértő/vezető – értékajánlat
✓ az önazonosság csapdái (túlkompenzálás, megfelelés, vakfoltok)
👉 A személyes márkaépítés alapja az, hogy pontosan felmérjük, megfogalmazzuk, ki vagy szakmailag, miben vagy releváns mások számára, mitől vagy egyedi vezetőként, cégvezetőként, és hogyan szeretnéd, hogy ez következetesen megjelenjen rólad – nem helyzetfüggően, nem ösztönösen, hanem tudatosan.

VIZUÁLIS ÉS VERBÁLIS IDENTITÁS

✓ összkép – megjelenés, stílus, nyelvezet 
✓ egységes megszólalásaid (színpad, tárgyalás, prezentáció, írott poszt…) erősítik (vagy rombolják) a hatásodat 
✓ összhang a szakmai súlyoddal, pozícióddal, felelősségeddel
👉 A láthatóságod tudatosan épített minősége a hitelességed egyik alapja – szavakkal vagy szavak nélkül.

TÖRTÉNETMESÉLÉS, NARRATÍVA

✓ működésed, tapasztalataid, döntéseid érthető, követhető módon történő átadása
✓ hogyan építed be a munkádba, amit tanultál, ami formált
✓ érti-e a célközönség (ügyfelek, felettesek, döntéshozók), miben számíthatnak rád, milyen értéket teremtesz számukra
👉 A történetmesélés és narratíva arról szól, hogy a szakmai utad, tudásod és tapasztalataid érthető, következetes keretbe kerüljenek, így mások könnyen felismerjék, miben vagy releváns és mikor érdemes rád számítani.

LÁTHATÓSÁG

✓ online jelenlét – értelmes, hiteles LinkedIn posztolás 
offline kapcsolatok – meetingek, tárgyalások
✓ ágazati jelenlét, szervezetek, események, aktív szerepvállalás
✓ bizalomépítés
👉 A láthatóság és jelenlét azt jelenti, hogy tudatosan ott és úgy jelensz meg a szakmai térben (online és offline egyaránt), ahol a kapcsolatok, együttműködések és valódi lehetőségek születnek.

BRANDBŐL HATÁS, KÖVETKEZETES REPUTACIÓMENEDZSMENT

✓ bizalom és hitelesség kialakításának felgyorsítása
✓ befolyásolás – megkeresnek ügyfelek? előléptetnek? 
✓ a személyes márka nem rólad szol, hanem arról, hogyan támogatja az ügyfeleid, vezetett csapatod, vállalkozásod/céged eredményeit, karrierelőmeneteledet.
👉 A személyes márka akkor működik jól, ha nemcsak láthatóvá tesz, hanem döntéseket befolyásol, bizalmat épít, és kézzelfogható szakmai, karrier, üzleti vagy szervezeti eredményekben jelenik meg.

NEM ELÉG JÓNAK LENNI, LÁTHATÓVÁ IS KELL VÁLNI, HOGY NE MARADJ KI A LEHETŐSÉGEKBŐL!

SULCIOVÁ SILVIA VAGYOK

VEZETŐK, VÁLLALKOZÓK ALKIMISTÁJA, TANÁCSADÓ, ÜZLETI ÉS ÖNISMERETI MENTOR, EXECUTIVE COACH

FELSŐVEZETÉS

23 évig voltam nemzetközi felső vezető a bankpiacon és kőolajiparban 4 országban (A, F, SK, HU), majd egy 10 mld. Ft bevételű hazai fintech KKV elnökségi tagja.

VÁLLALKOZÁS

Jelenleg saját vállalkozásomat, befektetéseimet irányítom, írok, edukálok, előadok, rádióműsorok, podcast beszélgetések, konferenciák rendszeres vendége vagyok. Mesterkurzusokat, mastermind csoportokat vezetek.

TUDATOS VEZETŐK, VÁLLALKOZÓK

✓ Elkötelezetten támogatom vezetők, vállalkozók tudatosságának, önismeretének, személyiségének fejlődését.

SAJTÓ INTERJÚK, PODCASTOK, RÁDIÓ ÉS TV INTERJÚK

HA SZERETNÉL JOBBAN MEGISMERNI, KÉRLEK KATTINTS
AZ ALÁBBI LINKEK VALAMELYIKÉRE

JELENTKEZÉS, RÉSZLETEK

 IDŐPONT – 5 alkalommal április és június során:
1. alkalom: 2026. március 5.     (16:00 – 19:30) 
a többi dátumot és idősávot az 1. alkalommal rögzítjük közösen, hogy mindenkinek megfeleljen,
potenciálisan: 
március 26. /  április 21. / május 13. / június 4.

 HELYSZÍN:  12.kerület, Dolgos u. (MOM Park mellett)

✓ Ár (fő):         

MOST 24% KEDVEZMÉNNYEL FEBR. 20-ig

EARLY BIRD:     68.000 + áfa /alkalom 
NORMÁL ÁR:    89.000 + áfa

(megj.: víz, tea, kávé, nasi, gyümölcs az árban)

Örömmel válaszolok a kérdéseidre:

E-mailben: [email protected] 
LinkedIN üzenetben: Silvia Sulciová | LinkedIn

A regisztrációhoz és számla kiállításához kérjük továbbítsd az adataidat a [email protected] e-mailcímre:

– vezeték- és keresztnév 
– amennyiben cégre kéred a számlát, kérlek jelezd cégnévvel, adószámmal együtt
– pontos cím, email cím, telefonszám.

Adataid továbbításával egyúttal elfogadod az Adatkezelési nyilatkozatot.

Go Beyond: BRAND, PRESENCE & IMPACT

Garantáltan gyakorlatias, személyre szabott,
márkaépítésedet támogató zárt mastermind csoport vár.

HISZEM, HOGY MINDEN SIKERES EMBERHEZ HOZZÁTARTOZIK
A TUDATOSAN ÉPÍTETT SZEMÉLYES MÁRKÁJA.


Amennyiben szívesen meghívnál cégedbe, szervezetedbe zártkörű mesterkurzust tartani, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot.


NŐI SIKEREK ÉS BUKTATÓK A RANGLÉTRÁN

Hogyan érvényesülj nőként a vállalati világban? Egyedülálló mesterkurzus olyan nőknek, akik bátrak megírni vezetői vagy szakértői karrierjük sikersztoriját! Hagyj fel a karrieröngólokkal – vállald fel magadat, az elért eredményeidet, erősségeidet, építs személyes márkát, perfekcionizmus és megfelelési kényszer helyett légy önazonos, aki nőként meri hallatni a hangját, véleményét és vállalni ambícióit.

EMBERKÖZPONTÚSÁGBÓL VERSENYELŐNY

Hatékonytalan irányítgatás helyett építs fenntartható és ütésálló vállalati kultúrát. Gyakorlatvezérelt mesterkurzus önreflektív vezetőknek, tulajdonosoknak, vállalkozóknak, akik tudják, hogy fenntartható vezetői és emberközpontú céges kultúra nélkül az üzleti stratégia és célok nem megvalósíthatóak. Hogyan válj inspiráló, tudatos vezetővé, aki emberközpontú, innovatív, eredményes és ellenálló szervezeteket, vállalatokat épít.

JÓ KISLÁNYBÓL NEM LESZ SIKERES NŐ

Avagy minden sikeres nő mögött ott van ő maga! Egyedülálló mesterkurzus olyan nőknek, akik bátrak megírni saját karrierjük, vállalkozásuk sikerstoryját! Ha nőként Te is érezted már azt, hogy korlátok közé szorítod magad a tudatalatti korlátozó viselkedéseddel, akadályokat görgetsz saját magad elé, nem mered hallatni a hangodat, nem építesz személyes márkát, nem tudod képviselni az érdekeidet, felvállalni az eredményeidet, erősségeidet, ez a mesterkurzus neked szól!

Ütőképes vezetési
t-stratégia

Vállalkozni és embereket vezetni két különböző dolog. Ha még mindig szakemberbént, vállalkozóként vezeted a csapatodat vagy cégedet, és Te is látod, hogy ez nem működik, Te vagy a cégedért, a csapatod asszisztense és mindenese, azt érzed, hogy irányítgatsz, de nem vezetsz tudatosan, akkor itt a lehetőség, hogy megtanulj aranyérmesen, profin vezetni!

VEZETŐI DÖNTÉSEK HATÁSA

Értsd meg, hogy irányítsd! Az önismeret és tudatosság, a vezetői hatásod pénzben és életminőségben mérhetőek, aki ugyanis észszerű időt beletesz saját maga megismerésébe, kapcsolatai és hatása tudatos fejlesztésébe, nem fog észszerűtlenül sok időt elvesztegetni hatástalan irányítgatásra és rossz döntésekre. Ne rekedj meg TO DO üzemmódban a vakfoltjaid miatt, szerezd vissza az irányítást a csapatod és céged jövője fölött!