Skip to main content
MESTERKURZUSOK

SZEMÉLYES MÁRKA ÉS HATÁS – MASTERMIND CSOPORT

GO BEYOND: BRAND, PRESENCE & IMPACT

RÁD VÁR EZ A VEZETETT MASTERMIND CSOPORT, HA

KÉSZEN ÁLLSZ TUDATOSAN SZEMÉLYES MÁRKÁT,
KÖVETKEZETES JELENLÉTET, MÉRHETŐ HATÁST LÉTREHOZNI.

Kis létszám, őszinte tükör, együtt fejlődés és haladás.

A Go Beyond: BRAND, PRESENCE & IMPACT

✔ rendszeres személyes találkozásokra épülő,
✔ mastermind szemléletű fejlesztési tér
✔ VEZETŐKNEK, VÁLLALKOZÓKNAK, SZAKÉRTŐKNEK,
✔ ahol zárt körben (4 – 5 fő)
✔ facilitálva, strukturált módon, fókuszáltan és gyakorlatiasan dolgozunk azon, hogy
✅ támogassunk a személyes márkád építésében, hogy a jelenléted és hatásod túlmutasson a láthatóságon. 

➡ Öt alkalom, öt fókusztéma egy olyan közegben, mely
➡ tükröt tart, érdemben visszajelez, együtt gondolkodik és fejlődik.

Mindezek mellett olyan érett kérdéseket, teszteket, gyakorlatokat, házi feladatokat kapsz,
hogy garantáltan szintet lépsz tudatosságban, pozicionálásban, következetességben. 

SODRÓDÁS HELYETT IRÁNYÍTSD TE, MIT MONDANAK RÓLAD, MILYEN HATÁST VÁLTASZ KI.

A mai világban szinte minden pillanatok alatt másolható. Ezért szükséges megtalálni, mi az a szellemi tulajdon, értékrend, márkaérték, ami esetedben egyedi, amiért téged választanak majd, nem az utánzatokat és alternatívákat. 

MIÉRT ELENGEDHETETLEN A MAI VILÁGBAN
SZEMÉLYES MÁRKÁT ÉPÍTENI?

VEZETŐKÉNT, CÉGVEZETŐKÉNT, VÁLLALKOZÓKÉNT, SZAKÉRTŐKÉNT
A MUNKÁDBÓL, TUDÁSODBÓL ÉS TAPASZTALATAIDBÓL CSAK AZ BESZÉL HELYETTED ÉS AZ ÉRDEKEDBEN,

AMIT FELVÁLLASZ, LÁTHATÓVÁ TESZEL
➡ ÉRTHETŐEN, FELISMERHETŐEN, KÖVETHETŐEN
➡ MIVEL EBBŐL ÉPÜL FEL A SZEMÉLYES MÁRKÁD, A VALÓDI HATÁSOD.


❔ Sokat dolgozol, teljesítesz, de a valós kérdés az, hogy van-e súlya a jelenlétednek,
 a személyednek, és a márkád, a hatásod generálnak-e lehetőségeket, eredményeket?

Ha készen állsz arra, hogy az üzleti, szakmai, vezetői életedben ütőképesen működtesd a személyes márkádat,
szeretnél olyan stratégiát és eszköztárat, mely a karrieredben, a vállalkozásodban és az iparágadban ténylegesen előrevisz,
akkor csatlakozz ehhez az egyedülálló mastermind fókuszcsoporthoz.

Ahol már találkozhattál velem:
MIÉRT VÁLASZD EZT A MASTERMIND CSOPORTOT?

✓ gyakorlatias, működő eszköztárat kapsz ahhoz, hogy a személyed és hatásod
iránymutatóvá váljon, kiemeljen, megkülönböztessen

✓ Veled és Rajtad dolgozunk, nem sablonokkal: az önismeretedre, önazonosságodra, szakmai és vezetői értékedre
építve megtanulod, hogyan hozzál létre saját narratívát, ami hosszú távon is működik

✓ amit és ahogy kommunikálsz és ahogyan megjelensz, következetesen fogja erősíteni a márkádat,
pozicionálni fog és eredményeket teremteni

✓ hatásmechanizmusokat építünk a történeteidből: döntéseid, kudarcaid, sikereid és a tanulságok
tudatos keretezése a legerősebb vezetői és szakértői eszközöd lesz

MIÉRT EGYEDI?

 ✓ kis létszám, személyre szabott hatékony munka vár,
ahol minden résztvevő hozzáad, és mindenki halad

✓ ez nem előadás, nem tréning, hanem közös vezetett és fókuszált munka, 
ahol egyszerre kapsz belső tisztázást és külső rálátást

✓ megtanulsz nem az algoritmusnak kommunikálni zajosan,
hanem tudatosan embereknek, döntéshozóknak, partnereknek, online és offline egyaránt

✓ a végére nem csak láthatóbb leszel, hanem érthetőbb, hatásosabb,
hosszútávú eredményekkel, melyeket a márkád támogatni fog 

(nézd meg a „MI AZ ÖT FÓKUSZTÉMA” részt is)

MIÉRT VELEM DOLGOZZ?

Alkimista vagyok – ügyfeleim mondják találóan. Az a küldetésem, hogy kihozzam az emberekből – vezetőkből, cégvezetőkből, vállalkozókból – a legjobbat.

MÁRKAÉPÍTÉS, JELENLÉT, HATÁS:

Többször végigmentem az úton:
felépítettem a saját személyes felső vezetői márkámat több ágazatban (nézd meg az alábbi KARRIER részt), cégstruktúrában, ami 23 év nemzetközi karriert eredményezett. Tény, azokban az években ez inkább intuíció volt, mintsem következetes márkaépítés. A világ sem igényelte a tudatos hozzáállást ezekben az években.
Majd egy olyan vállalkozói márkát teremtettem, mely kiemel a zajból, a tömegből, a névtelen szakértők világából, mindezt úgy, hogy előtte a felső vezetői munkám jellege miatt nem voltam jelen a médiában.
Ismeretlen arccal, de nagyon tudatos és fókuszált munkával megteremtettem egy premium brand-t, melyet jegyeznek, működik, eredményes. Látható, felismerhető. S most átadok mindent, amit tudok, hogy másnak könnyebb legyen, megspóroljon időt, energiát, buktatókat.

Győződj meg a média jelenlétemről: Nyilvános szerepléseim – See and Solve Consulting

MILYEN KARRIERÚT VAN MÖGÖTTEM?

Egyetem mellett párhuzamosan 3 évig dolgoztam, átéltem több fúziót.
Először Bécsben, majd Párizsban irányítottam felső vezetőként – bankárként csapatokat.
Majd az OTP szlovákiai vállalati és önkormányzati üzletágát, stratégiáját, üzletközpontjait vezettem évekig (200+ fő).
32 évesen a SLOVNAFT (MOL-csoport szlovákiai leányvállalata) vezérigazgatójának tanácsadó csapatát és a környező országbeli cégek menedzsmentjeinek koordinációját vezettem.
2013-ban a MOL-csoport 2.szintű felső vezetője lettem holdingszinten, 30 országra kiterjedő felelősséggel. 12 évig vezettem az átvilágításmenedzsmentet, irányítottam a teljes csoport (30 ezer ember) szervezeti felépítését és 200 leányvállalat irányítási modelljeit, a Jog egy részét és az Etikát is.
Később egy hazai fintech KKV elnökségi tagjaként feladatom a szervezeti kultúra építése és az operatív működés modernizációja volt.

Jelenleg saját boutique consulting cégemet és befektetéseimet irányítom.
Előadok, írok, mesterkurzusokat és mastermind csoportokat vezetek.
Budapest belvárosában egy kortárs galériában (Tokaj Art Wine) interaktív beszélgetéseket vezetek különböző témákban – vezetői, üzleti, vállalkozói, önismereti kihívásokra fókuszálva. Hiszem, hogy a tudás- és tapasztalatmegosztás által többé válunk.

Az önismeret, pszichológia majd 20 éve része az életemnek, folyamatosan képzem magam. Tapasztalt executive coach vagyok. A személyiségfejlődést holisztikus módon támogatom (önismereti eszközök, executive coaching, sparring partnership, tanácsadás). Tűpontosan kérdezek, köszönhetően a 24 év felső vezetői múltamnak is.


NEKED SZÓL EZ A MASTERMIND CSOPORT, HA:

  • Cégvezetőként érted, hogy a személyes márkád nem öncélú láthatóság, hanem szorosan összefügg a céged megítélésével, bizalmat és üzleti eredményeket szül.
    Tudatosan szeretnéd úgy formálni a reputációdat, hogy az mérhetően támogassa a vállalatod növekedését, elfogadottságát és hosszú távú sikerét.

  • Vállalati (multi, KKV) vezetőként tudatosabban láthatóvá szeretnéd tenni az eredményeidet, világosan pozicionálni magadat a szervezeten belül és kívül.
    Felismerted, hogy a személyes márkád, reputációd erősítése közvetlenül támogatja a jövőbeni előléptetésedet, valamint a külső megkeresések és állásajánlatok megérkezését.

  • Vállalkozóként, szakértőként már van tapasztalatod, eredményed, de érzed, hogy a márkád, a megítélésed és a hatásod nincs még összhangban azzal, amit valójában képviselsz, amire képes lennél.
    Sokat dolgozol, de nem megfelelő áron, vagy nincs elég ügyfeled, vagy nem az áhított célcsoportból jönnek.

  • Vezetőként, cégvezetőként, vállalkozóként szeretnél kitűnni a zajból, de nem hangosabb lenni, csak tudatosabban jelen lenni online, és jól képviselni magadat offline is.
    Érthető, követhető és hiteles módon pozicionálnád magadat a szakmai környezetedben.

  • Eddig a személyes márkádat ösztönösen építetted, és most tudatosságot, strukturált megközelítést szeretnél mögé tenni, erős jelenlétet, irányított hatást építenél fel.
  • Olyan szenior szakember/vezető vagy, aki álláskeresésben van, de hónapok óta nem érkezik meg a számodra valóban sorsdöntő ajánlat, vagy nemrég váltottál, de megtapasztaltad, milyen hosszú és bizonytalan folyamat lehet egy új pozíció megtalálása vagy egy valódi ajánlat elnyerése, és szeretnéd tudatosabban felépíteni a jelenlétedet a következő hasonló helyzethez.

👉 S mindezekhez tudatosan keresed a működő stratégiákat, eszköztárat, és készen állsz felelősséget vállalni a saját megítélésedért, jelenlétedért, hatásodért, akkor ebben a mastermind csoportban a helyed: Go Beyond – BRAND, PRESENCE & IMPACT.

MI AZ ÖT FÓKUSZTÉMA?

ÖNISMERET, ÖNAZONOSSÁG, BELSŐ KOHERENCIA ÉS TUDATOS POZICIONÁLÁS

✓ vízió, küldetés, értékek, erősségek
szakmai/ vezetői identitás, döntési és viselkedési minták  
célcsoport, versenypiac 
✓ miben vagy releváns, hiteles, kiemelkedő szakértő/vezető – értékajánlat
✓ az önazonosság csapdái (túlkompenzálás, megfelelés, vakfoltok)
👉 A személyes márkaépítés alapja az, hogy pontosan felmérjük, megfogalmazzuk, ki vagy szakmailag, miben vagy releváns mások számára, mitől vagy egyedi vezetőként, cégvezetőként, és hogyan szeretnéd, hogy ez következetesen megjelenjen rólad – nem helyzetfüggően, nem ösztönösen, hanem tudatosan.

VIZUÁLIS ÉS VERBÁLIS IDENTITÁS

✓ összkép – megjelenés, stílus, nyelvezet 
✓ egységes megszólalásaid (színpad, tárgyalás, prezentáció, írott poszt…) erősítik (vagy rombolják) a hatásodat 
✓ összhang a szakmai súlyoddal, pozícióddal, felelősségeddel
👉 A láthatóságod tudatosan épített minősége a hitelességed egyik alapja – szavakkal vagy szavak nélkül.

TÖRTÉNETMESÉLÉS, NARRATÍVA

✓ működésed, tapasztalataid, döntéseid érthető, követhető módon történő átadása
✓ hogyan építed be a munkádba, amit tanultál, ami formált
✓ érti-e a célközönség (ügyfelek, felettesek, döntéshozók), miben számíthatnak rád, milyen értéket teremtesz számukra
👉 A történetmesélés és narratíva arról szól, hogy a szakmai utad, tudásod és tapasztalataid érthető, következetes keretbe kerüljenek, így mások könnyen felismerjék, miben vagy releváns és mikor érdemes rád számítani.

LÁTHATÓSÁG

✓ online jelenlét – értelmes, hiteles LinkedIn posztolás 
offline kapcsolatok – meetingek, tárgyalások
✓ ágazati jelenlét, szervezetek, események, aktív szerepvállalás
✓ bizalomépítés
👉 A láthatóság és jelenlét azt jelenti, hogy tudatosan ott és úgy jelensz meg a szakmai térben (online és offline egyaránt), ahol a kapcsolatok, együttműködések és valódi lehetőségek születnek.

BRANDBŐL HATÁS, KÖVETKEZETES REPUTACIÓMENEDZSMENT

✓ bizalom és hitelesség kialakításának felgyorsítása
✓ befolyásolás – megkeresnek ügyfelek? előléptetnek? 
✓ a személyes márka nem rólad szol, hanem arról, hogyan támogatja az ügyfeleid, vezetett csapatod, vállalkozásod/céged eredményeit, karrierelőmeneteledet.
👉 A személyes márka akkor működik jól, ha nemcsak láthatóvá tesz, hanem döntéseket befolyásol, bizalmat épít, és kézzelfogható szakmai, karrier, üzleti vagy szervezeti eredményekben jelenik meg.

NEM ELÉG JÓNAK LENNI, LÁTHATÓVÁ IS KELL VÁLNI, HOGY NE MARADJ KI A LEHETŐSÉGEKBŐL!

SULCIOVÁ SILVIA VAGYOK

VEZETŐK, VÁLLALKOZÓK ALKIMISTÁJA, TANÁCSADÓ, ÜZLETI ÉS ÖNISMERETI MENTOR, EXECUTIVE COACH

FELSŐVEZETÉS

23 évig voltam nemzetközi felső vezető a bankpiacon és kőolajiparban 4 országban (A, F, SK, HU), majd egy 10 mld. Ft bevételű hazai fintech KKV elnökségi tagja.

VÁLLALKOZÁS

Jelenleg saját vállalkozásomat, befektetéseimet irányítom, írok, edukálok, előadok, rádióműsorok, podcast beszélgetések, konferenciák rendszeres vendége vagyok. Mesterkurzusokat, mastermind csoportokat vezetek.

TUDATOS VEZETŐK, VÁLLALKOZÓK

✓ Elkötelezetten támogatom vezetők, vállalkozók tudatosságának, önismeretének, személyiségének fejlődését.

SAJTÓ INTERJÚK, PODCASTOK, RÁDIÓ ÉS TV INTERJÚK

HA SZERETNÉL JOBBAN MEGISMERNI, KÉRLEK KATTINTS
AZ ALÁBBI LINKEK VALAMELYIKÉRE

JELENTKEZÉS, RÉSZLETEK

 IDŐPONT – 5 alkalommal február és június során:
1. alkalom: 2026. február 19.     (16:00 – 19:00) 
a többi dátumot és idősávot az 1. alkalommal rögzítjük közösen, hogy mindenkinek megfeleljen,
potenciálisan: 
március 11. /  április 8. / május 4. / május 27.

 HELYSZÍN:  12.kerület, Dolgos u. (MOM Park mellett)

✓ Ár (fő):         

MOST 25% KEDVEZMÉNNYEL JAN. 20-ig

EARLY BIRD:     59.000 + áfa /alkalom (jan.20-ig)
NORMÁL ÁR:    79.000 + áfa
(megj.: víz, kávé, nasi, gyümölcs az árban)

Örömmel válaszolok a kérdéseidre:

E-mailben: [email protected] 
LinkedIN üzenetben: Silvia Sulciová | LinkedIn

A regisztrációhoz és számla kiállításához kérjük továbbítsd az adataidat a [email protected] e-mailcímre:

– vezeték- és keresztnév 
– amennyiben cégre kéred a számlát, kérlek jelezd cégnévvel, adószámmal együtt
– pontos cím, email cím, telefonszám.

Adataid továbbításával egyúttal elfogadod az Adatkezelési nyilatkozatot.

Go Beyond: BRAND, PRESENCE & IMPACT

Garantáltan gyakorlatias, személyre szabott,
márkaépítésedet támogató zárt mastermind csoport vár.

HISZEM, HOGY MINDEN SIKERES EMBERHEZ HOZZÁTARTOZIK
A TUDATOSAN ÉPÍTETT SZEMÉLYES MÁRKÁJA.


Amennyiben szívesen meghívnál cégedbe, szervezetedbe zártkörű mesterkurzust tartani, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot.


NŐI SIKEREK ÉS BUKTATÓK A RANGLÉTRÁN

Hogyan érvényesülj nőként a vállalati világban? Egyedülálló mesterkurzus olyan nőknek, akik bátrak megírni vezetői vagy szakértői karrierjük sikersztoriját! Hagyj fel a karrieröngólokkal – vállald fel magadat, az elért eredményeidet, erősségeidet, építs személyes márkát, perfekcionizmus és megfelelési kényszer helyett légy önazonos, aki nőként meri hallatni a hangját, véleményét és vállalni ambícióit.

EMBERKÖZPONTÚSÁGBÓL VERSENYELŐNY

Hatékonytalan irányítgatás helyett építs fenntartható és ütésálló vállalati kultúrát. Gyakorlatvezérelt mesterkurzus önreflektív vezetőknek, tulajdonosoknak, vállalkozóknak, akik tudják, hogy fenntartható vezetői és emberközpontú céges kultúra nélkül az üzleti stratégia és célok nem megvalósíthatóak. Hogyan válj inspiráló, tudatos vezetővé, aki emberközpontú, innovatív, eredményes és ellenálló szervezeteket, vállalatokat épít.

JÓ KISLÁNYBÓL NEM LESZ SIKERES NŐ

Avagy minden sikeres nő mögött ott van ő maga! Egyedülálló mesterkurzus olyan nőknek, akik bátrak megírni saját karrierjük, vállalkozásuk sikerstoryját! Ha nőként Te is érezted már azt, hogy korlátok közé szorítod magad a tudatalatti korlátozó viselkedéseddel, akadályokat görgetsz saját magad elé, nem mered hallatni a hangodat, nem építesz személyes márkát, nem tudod képviselni az érdekeidet, felvállalni az eredményeidet, erősségeidet, ez a mesterkurzus neked szól!

Ütőképes vezetési
t-stratégia

Vállalkozni és embereket vezetni két különböző dolog. Ha még mindig szakemberbént, vállalkozóként vezeted a csapatodat vagy cégedet, és Te is látod, hogy ez nem működik, Te vagy a cégedért, a csapatod asszisztense és mindenese, azt érzed, hogy irányítgatsz, de nem vezetsz tudatosan, akkor itt a lehetőség, hogy megtanulj aranyérmesen, profin vezetni!

VEZETŐI DÖNTÉSEK HATÁSA

Értsd meg, hogy irányítsd! Az önismeret és tudatosság, a vezetői hatásod pénzben és életminőségben mérhetőek, aki ugyanis észszerű időt beletesz saját maga megismerésébe, kapcsolatai és hatása tudatos fejlesztésébe, nem fog észszerűtlenül sok időt elvesztegetni hatástalan irányítgatásra és rossz döntésekre. Ne rekedj meg TO DO üzemmódban a vakfoltjaid miatt, szerezd vissza az irányítást a csapatod és céged jövője fölött!