SZEMÉLYES STRATÉGIA ÉS
ÖNREFLEXIÓ –
MASTERMIND CSOPORT
WOMEN – POWER, CONFIDENCE & CHOICE
KÉSZEN ÁLLSZ LETENNI A FELVETT SZEREPEIDET,
ÉS VÉGRE TUDATOSAN ÖNMAGADAT VÁLASZTANI.
Kis létszám, mély munka, valódi jelenlét, fejlődés.
Minden nő életében eljön az a pont, mikor érzi, hogy a következő szint nem több teljesítményből,
hanem tisztánlátásból születik. Amikor felteszi magának a kérdést:
valóban én választok, vagy a régi minták döntenek helyettem?
A Women – Power, Confidence & Choice mastermind önreflexiós csoportban
✔ rendszeres személyes találkozásokra épülő,
✔ zárt körben nők (4 – 5 nő) dolgozunk
✔ a korlátozó mintáinkon, önismeretünkön, önmagunk beárazásán, döntéseinken, választásainkon.
✅ Megkeressük a mélyebb összefüggéseket, mivel a valódi belső erő és fejlődés az önismeretből indul ki.
▶ Öt alkalom, öt fókusztéma egy olyan női közegben,
▶ ahol az érzelmi intelligencia és az őszinteség alapfeltétel.
Ez a gondolkodó, önreflexiós és fejlődésorientált műhely olyan érett kérdéseket hoz, hogy
a felismeréseid után már nem tudsz ugyanúgy visszamenni a hétköznapokba.
Az önismereti munka lesz az alap ahhoz, hogy felfedezd az
igazi belső erődet és tartásodat, az identitásodra és önbecsülésedre épülő
döntési szabadságot és felelősséget, külső hatásodat.
Ne légy kevesebb annál, mint aki valójában vagy!
Hiszen karrieredben, vállalkozásodban, céljaid elérésében csak ott tarthatsz,
ahol a személyiségfejlődésedben jársz.
Ez lesz a Te szupererőd vagy a korlátod – ahogy döntesz.
FELELŐSSÉGTELJES, BELSŐ MUNKA VÁR,
MELYNEK A CÉLJA A TE SZEMÉLYES TRANSZFORMÁCIÓD.
Tükröt tartunk. Kérdezünk, mélyre ásunk, tabuk és klisék nélkül.
Havi egy személyes találkozó, szűk női körben, ahol bármi kimondható.
Nincsenek szerepek és bizonyítás, sem megfelelés,
bizalom van és hasonló gondolkodású, elkötelezett nők.
✓ Ránézünk arra, honnan jössz, milyen önkorlátozó mintákat, hiedelmeket és láthatatlan lojalitásokat
hordozol magaddal, és ezek miként hatnak ma az önértékelésedre,
az önbizalmadra és arra, ahogyan jelen vagy a világban, az életedben.
✓ Ha érzed, hogy az értéked már régen meghaladja azt, amit elkérsz vagy megengedsz magadnak
(akár pénzben, akár döntésben), és szeretnéd végre tisztán látni, mi tart vissza attól,
hogy felelősséggel és egészséges kockázatvállalással beleállj a saját választásaidba, tarts velünk.
✓ Ha nem kifogásokat keresel, hanem meg akarod érteni a döntéshozatali mintáid
mélyebb mozgatórugóit, a halogatás, a túlalkalmazkodás vagy a túlvállalás árát, és
készen állsz vállalni a döntéseid következményeit is, köztünk a helyed.
✓ Ha tudod, hogy most jött el az idő bátran kijelölni a határaidat, betölteni a teret,
és magyarázkodás nélkül felvállalni a láthatóságot és a hatásodat,
az újrakalibrált belső erődet és önbizalmat, Neked szól ez az önismereti műhely.
Nézd meg a KINEK SZÓL és MI LESZ AZ ÖT FÓKUSZTÉMA pontokat is alább.
MIÉRT VÁLASZD SZINTLÉPÉSHEZ
EZT A MASTERMIND CSOPORTOT?
✓ nem tanácsokat kapsz, ez nem coaching és nem is terápia, hanem éles tükör,
mely szembesít, önismeretet mélyít, felelőssé tesz a választásaidért, döntéseidért
✓ valódi mintákkal, élethelyzetekkel, döntésekkel dolgozunk, s nem a múltban elemezgetünk
meg feldolgozunk, hanem a jelenben megértjük a működésed és feloldunk, hogy átírd a belső scriptjeidet
✓ ez nem egy inspirációs kör, hanem egy olyan női gondolkodói, önreflexiós tér,
mely segít tisztán látni: önmagadat, működésedet, döntéseidet
✓ nem önbizalmat építünk, hanem lebontjuk azt, ami aláássa,
hogy felszabaduljon az identitásod, a teljes potenciálod
✓ rendszerben stratégiai szintre emeljük korunk kulcsfontosságú női témáit:
(i) korlátozó minták, torzítások és gondolkodás, (ii) önismeret, önbizalom és önazonosság,
(iii) pénz, értékem és önmagam beárazása, (iv) tudatos választások és felelősségteljes döntések:
karrier és vállalkozás irányítás (v) határok, láthatóság és hatás
✓ kis létszám – nincs elbújás, nincs szerepjáték, csak érett, mély önreflexió
✓ gyorsan elpárolgó megoldások helyett tartós irányváltást, elmozdulást várj
✓ nem több teljesítményt és célokat ígér, hanem belső tartást,
önazonosságot, felelős választásokat és döntéshozatalt
(nézd meg a „MI LESZ AZ ÖT FÓKUSZTÉMA” részt is)
Nagyon sok ember karrierjét, vállalkozását, életét lendítettem előre az elmúlt 25 évben holisztikus megközelítéssel, felelősségbentartással. Szeretetteljes, de éles tükör vagyok, aki nem tart benn a rossz mintáidban, nem erre szerződöm Veled.
Alkimista vagyok – ügyfeleim mondják találóan. Az a küldetésem, hogy kihozzam az emberekből – vezetőkből, cégvezetőkből, vállalkozókból – a legjobbat.
Az önismeret, pszichológia majd 20 éve része az életemnek, folyamatosan képzem magam. Tapasztalt executive coach vagyok. Ügyfeleim személyiségfejlődését holisztikus módon támogatom (önismereti eszközök, executive coaching, sparring partnership, tanácsadás). Tűpontosan kérdezek, köszönhetően a 24 év felső vezetői múltamnak is.
Karrieredben, vállalkozásodban, céljaid elérésében csak ott tarthatsz, ahol a személyiségfejlődésedben. Ez lesz a Te szupererőd, vagy a korlátod, ha nem állsz bele tudatosan a fejlődésbe.
MILYEN KARRIERÚT VAN MÖGÖTTEM?
Egyetem mellett párhuzamosan 3 évig dolgoztam, átéltem több fúziót.
Először Bécsben, majd Párizsban irányítottam felső vezetőként – bankárként csapatokat.
Majd az OTP szlovákiai vállalati és önkormányzati üzletágát, stratégiáját, üzletközpontjait vezettem évekig (200+ fő).
32 évesen a SLOVNAFT (MOL-csoport szlovákiai leányvállalata) vezérigazgatójának tanácsadó csapatát és a környező országbeli cégek menedzsmentjeinek koordinációját vezettem.
2013-ban a MOL-csoport 2.szintű felső vezetője lettem holdingszinten, 30 országra kiterjedő felelősséggel. 12 évig vezettem az átvilágításmenedzsmentet, irányítottam a teljes csoport (30 ezer ember) szervezeti felépítését és 200 leányvállalat irányítási modelljeit, a Jog egy részét és az Etikát is.
Később egy hazai fintech KKV elnökségi tagjaként feladatom a szervezeti kultúra építése és az operatív működés modernizációja volt.
Jelenleg saját boutique consulting cégemet és befektetéseimet irányítom.
Előadok, írok, mesterkurzusokat és mastermind csoportokat vezetek. Budapest belvárosában egy kortárs galériában (Tokaj Art Wine) interaktív beszélgetéseket vezetek különböző témákban – vezetői, üzleti, vállalkozói, önismereti kihívásokra fókuszálva. Hiszem, hogy a tudás- és tapasztalatmegosztás által többé válunk.
NEKED SZÓL EZ A MASTERMIND CSOPORT, HA:
-
Érzed, hogy váltanál, újradefiniálnád magadat, de még nem tiszta, merre, útkeresésben vagy. Egy másik szektor? Vissza a nagyvállalati létbe, vagy inkább egy KKV? Esetleg egy teljesen új szakma?
Elégedetlen vagy, akár boldogtalan is, mert már nem működik, ami eddig igen, viszont a következő lépéshez még nincs elég belső engedélyed, vagy kialakult képed az útról. -
Ha a vállalati alkalmazotti létből kifelé tartasz, elindultál lélekben, de a bátorság valóban lépni még hiányzik.
Megvan a gondolat a vállalkozásról, a függetlenségről, de a döntést halogatod, mert a kockázat nem csak pénzügyi, hanem identitásbeli is. S persze a kérdés „vagyok-e elég értékes egy nagy logo nélkül, önmagamban?” -
Túl sok mindent viszel egyszerre, és ezt már nem sikernek, hanem tehernek nevezed, légy ámbár vállalati vezető vagy saját céged „mindenese”.
Túlvállalás, állandó készenlét, megfelelés – miközben belül egyre erősebb a kérdés: kinek az életét élem valójában? Kívül ugyan stabil vagy és erős, de belül érzed, hogy túl sok kompromisszumot kötsz, elmosódtak a határaid. -
Alulárazott vezető vagy vállalkozó nő vagy, aki halogatja elkérni az értékének megfelelő árat.
Nem mersz fizetésemelést kérni, vagy megkérni a szolgáltatásod valódi árát, miközben pontosan tudod, hogy így kevesebbet keresel, mint amit a tudásod, felelősséged és tapasztalatod indokolna. -
Sokat gondolkodsz, de keveset választasz, és még kevesebbet döntesz és cselekszel. Pedig benned van a potenciál, hogy önmagad légy, önazonos életet élj.
Elemzés, mérlegelés, túlgondolás, újratervezés, s közben ugyanazok a körök, ugyanazok a döntési minták. Elakadás, félelem, bizonytalanság. Nem vagy képes átbillenni, önérvényesíteni, egészséges kockázatvállalás mentén bátor önazonos döntéseket meghozni. - A „Mit fognak szólni mások?” a mantrád, s félsz teljes mellszélességgel felvállalni magad, a hangodat, az erődet, a márkádat, a láthatóságot, s főleg a hatást, melyet gyakorolhatnál.
Nem a képesség hiányzik belőled, hanem az önazonos bátorság, kockáztatás, az a belső tartás, amelyből az ilyen döntések természetesen megszületnek.
👉 S mindezekhez tudatosan keresed a működő stratégiákat, belső erőt, önbizalmat és választási szabadságot, hogy felelősségteljes, önazonos döntéseket tudj meghozni, akkor ebben a csoportban a helyed: POWER, CONFIDENCE & CHOICE – mastermind csoport csak nőknek.
TRANSZGENERÁCIÓS MINTÁK ÉS LÁTHATATLAN LOJALITÁSOK – POWER
✓ önkorlátozó hiedelmek, gondolatok, érzések
✓ sorskönyvi cipelt tételek, melyek beégtek a zsigereidbe, belső scriptekké váltak
✓ külső és belső akadályok (önszabotázs, halogatás, túlterheltség, határok vagy támogatás kérés hiánya)
👉 Honnan jön vagy jöhetne az erőd, hogy tudatosabb döntéseket hozz pénzügyekben, karriered/vállalkozásod építésében? Milyen tudatalatti lojalitás tart vissza többet, nagyobbat választani, önmagad mellett dönteni? Kinek az engedélyére vársz/ ki korlátoz?
ÖNÉRTÉKELÉS ÉS ÖNBECSÜLÉS, ÖNISMERET, ÖNAZONOSSÁG, TUDATOSSÁG – CONFIDENCE
✓ kognitív szinten, gondolati síkon: „elég jó vagyok vajon”? (tudás, tapasztalat, kompetenciák, teljesítmény, sikerek és kudarcok, hasonlítgatás alapon)
✓ érzelmi – identitás szinten: értékesnek érzed magad nem tökéletesen is? jár neked és a határaidnak a tisztelet? megérdemled-e a pénzt, pozíciót, láthatóságot?
✓ mikor kompenzálsz, teljesítesz túl, és miért árazod magad alul?
👉 Mire épül az önbizalmad – külső megerősítésekre vagy belső tartásra? Mit mond a belső hangod, ha nem bizonyítasz, ha kudarc ér? Mikor kisebbíted magad és mért nem kéred el az értéked árát, választasz/döntesz aszerint, ami neked jó?
PÉNZ, ÉRTÉKED ÉS ÖNMAGAD ÁRAZÁSA – CONFIDENCE, CHOICE
✓ tükrözi a jövedelmed az önértékelésedet? mi tart vissza attól, hogy fizetésemelést kérj, vagy drágábban add a tudásodat?
✓ milyen érzelmi és családi minták kapcsolódnak a pénzhez? hol tartasz pénzügyi tudatosságban? tudsz, mersz pénzről beszélni?
✓ mi a nagyobb kockázat számodra: drágábban elkérni a saját értékedet és nemet kapni, vagy olcsó(bb) maradni, és soha nem megtudni, mennyit hajlandó a piac érted kifizetni?
👉 Mit jelent számodra az anyagi biztonság, és mennyit vagy hajlandó kockáztatni, hogy azt csináld, amit igazán szeretnél és annyiért, amennyi benne a te értéked? Mit áldozol fel az anyagi biztonságodért?
KOCKÁZATVÁLLALÁS, DÖNTÉSHOZATALI MINTÁID, VÁLASZTÁSAID KÖVETKEZMÉNYEI – CHOICE
✓ mikor, milyen helyzetekben halogatsz, túlelemzel, mások igényeihez igazodva döntesz vagy nem döntesz? felelősen mérlegelsz, vagy túlgondolsz és agyonanalizálsz, s végül lemaradsz, vagy nem vagy képes választani, dönteni?
✓ milyen belső félelmek jelennek meg, amikor valódi választás elé kerülsz? hajlandó vagy többet kockáztatni nagyobb lehetőségért, valami különleges eredményért?
✓ milyen árat fizetsz a nem döntésért – pénzben, energiában, életminőségben?
👉 Mitől félsz jobban – feladni az unalmas és kényelmetlen biztonságot, vagy letenni a voksodat egy választás, irány, döntés mellett, mely ismeretlent hordoz magában, bizonytalan kimenetellel jár?
HATÁROK, LÁTHATÓSÁG, HATÁROZOTTSÁG, HATÁSOD – POWER, CONFIDENCE, CHOICE
✓ mikor mondasz igent, amikor nemet szeretnél, és miért? mi ebből a nyereséged? milyen félelem van mögötte? miért engeded, hogy a hatásod ne érvényesüljön, mások elvegyék tőled a teret?
✓ miért félsz/mitől láthatóbbá válni, felvállalni magadat, az eredményeidet, sikereidet, határozottan kiállni magadért? mi történhet, ha ezt megteszed? mit spórolsz meg ilyenkor? (kritika, irigység, elutasítás?)
✓ tudod képviselni az érdekeidet bűntudat és túlmagyarázás nélkül?
👉 Hogyan kommunikálod az értékedet és döntéseidet határozottan úgy, hogy világos legyen a hatásod az ügyfelek vagy vezetőid számára, láthatóvá és egyértelművé tedd, mekkora értéket képviselsz?
SULCIOVÁ SILVIA VAGYOK
VEZETŐK, VÁLLALKOZÓK ALKIMISTÁJA, TANÁCSADÓ,
ÜZLETI ÉS ÖNISMERETI MENTOR, EXECUTIVE COACH
FELSŐVEZETÉS
✓ 23 évig voltam nemzetközi felső vezető a bankpiacon és kőolajiparban 4 országban (A, F, SK, HU), majd egy 10 mld. Ft bevételű hazai fintech KKV elnökségi tagja.
VÁLLALKOZÁS
✓ Jelenleg saját vállalkozásomat, befektetéseimet irányítom, írok, edukálok, előadok, rádióműsorok, podcast beszélgetések, konferenciák rendszeres vendége vagyok. Mesterkurzusokat, galériás beszélgetős, interaktív esteket és fejlődésfókuszú zárt műhelyeket (mastermind csoportokat) vezetek.
SIKERES, ÖNAZONOS NŐK
✓ Elkötelezetten támogatom a nők előmenetelét, érvényesülését, korlátaik lebontását. Mély, belső vágyam, hogy nekik könnyebb legyen, mint nekem volt.
HA SZERETNÉL JOBBAN MEGISMERNI, KÉRLEK KATTINTS
AZ ALÁBBI LINKEK VALAMELYIKÉRE
- LinkedIN fiókom
- Sulciová Silvia: „A női kitartás, szívósság kincseket rejtő aranybánya” – Női váltó
- Az üvegplafon nem látszik, de érezhető” | Sulciová Silvia és S. Miller András a Sláger KULT-ban | Sláger FM rádió
- Silvia Sulciová személyes vezetői tanácsadó, üzleti és szellemi edző volt a Business Class vendége – Jazzy rádió
- Nehezebb helyzetben vannak a nők a munkahelyeken – Sulciová Silvia | Krízisek és pofonok podcast
- „Tükröt tartok, elgondolkodtatok, elméket és szíveket nyitogatok” – REMIND magazin interjú
- Húzós ATV Rónai Egonnal – Női vezetők a társadalomért
- “Homokszem nélkül igazgyöngy sincs” – interjú Hamu és Gyémánt
- “Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva” – Roadster magazin interjú
- Silvia Sulciová személyes vezetői tanácsadó, üzleti és szellemi edző volt a Business Class vendége – Jazzy rádió
- „A vezetés nemcsak stratégia, hanem önismeret kérdése is” | Sulciová Silvia és S. Miller András a Sláger KULT-ban | Sláger FM rádió
- A nő, aki mások sikere mögött áll – SULCIOVÁ SILVIA | Panna, csajok, satöbbi
- „Az üvegplafon nem látszik, de érezhető” | Sulciová Silvia és S. Miller András a Sláger KULT-ban | Sláger FM
- NőiNyerő Podcast – vendég: Sulciová Silvia
- „Nem szeretem a nem lehet megvalósítani hozzáállást” – interjú Longevity Magazin
- Komfortosan a komfortzónán túl – Womanpower (podcast)
- Hrpwr – Transzformatív erő, mellyel nőként szintet léphetünk
További interjúkat, podcastbeszélgetéseket itt találsz:
Nyilvános szerepléseim – See and Solve Consulting
✓ IDŐPONT – 5 alkalommal február és június során:
1. alkalom: 2026. február 16. (16:00 – 19:00)
a többi dátumot és idősávot az 1. alkalommal rögzítjük közösen, hogy mindenkinek megfeleljen,
potenciálisan: március 16. / április 13. / május 11. / június 15.
✓ HELYSZÍN: 12.kerület, Dolgos u. (MOM Park mellett)
✓ Ár (fő):
MOST 25% KEDVEZMÉNNYEL JAN. 20-ig
EARLY BIRD: 59.000 + áfa /alkalom (jan.20-ig)
NORMÁL ÁR: 79.000 + áfa
(megj.: víz, kávé, nasi, gyümölcs az árban)
Örömmel válaszolok a kérdéseidre:
E-mailben: [email protected]
LinkedIN üzenetben: Silvia Sulciová | LinkedIn
A regisztrációhoz és számla kiállításához kérjük továbbítsd az adataidat a [email protected] e-mailcímre:
– vezeték- és keresztnév
– amennyiben cégre kéred a számlát, kérlek jelezd cégnévvel, adószámmal együtt
– pontos cím, email cím, telefonszám.
Adataid továbbításával egyúttal elfogadod az Adatkezelési nyilatkozatot.
SZEMÉLYES FEJLŐDÉSI STRATÉGIA VÁR!
Fejlődésorientált, gyakorlatias, személyre szabott,
támogató, tükröt tartó, női gondolkodó és önreflexiós tér vár.
HISZEM, HOGY MINDEN SIKERES NŐ MÖGÖTT OTT VAN
ELSŐSORBAN Ő MAGA, BELSŐ HITRENDSZERE,
GONDOLKODÁSA ÉS TUDATOS VISELKEDÉSE!
Amennyiben szívesen meghívnál cégedbe, szervezetedbe zártkörű mesterkurzust/ workshopot/tréninget tartani, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot.
Hogyan érvényesülj nőként a vállalati világban? Egyedülálló mesterkurzus olyan nőknek, akik bátrak megírni vezetői vagy szakértői karrierjük sikersztoriját! Hagyj fel a karrieröngólokkal – vállald fel magadat, az elért eredményeidet, erősségeidet, építs személyes márkát, perfekcionizmus és megfelelési kényszer helyett légy önazonos, aki nőként meri hallatni a hangját, véleményét és vállalni ambícióit.
Hatékonytalan irányítgatás helyett építs fenntartható és ütésálló vállalati kultúrát. Gyakorlatvezérelt mesterkurzus önreflektív vezetőknek, tulajdonosoknak, vállalkozóknak, akik tudják, hogy fenntartható vezetői és emberközpontú céges kultúra nélkül az üzleti stratégia és célok nem megvalósíthatóak. Hogyan válj inspiráló, tudatos vezetővé, aki emberközpontú, innovatív, eredményes és ellenálló szervezeteket, vállalatokat épít.
Avagy minden sikeres nő mögött ott van ő maga! Egyedülálló mesterkurzus olyan nőknek, akik bátrak megírni saját karrierjük, vállalkozásuk sikerstoryját! Ha nőként Te is érezted már azt, hogy korlátok közé szorítod magad a tudatalatti korlátozó viselkedéseddel, akadályokat görgetsz saját magad elé, nem mered hallatni a hangodat, nem építesz személyes márkát, nem tudod képviselni az érdekeidet, felvállalni az eredményeidet, erősségeidet, ez a mesterkurzus neked szól!
Ütőképes vezetési
t-stratégia
Vállalkozni és embereket vezetni két különböző dolog. Ha még mindig szakemberbént, vállalkozóként vezeted a csapatodat vagy cégedet, és Te is látod, hogy ez nem működik, Te vagy a cégedért, a csapatod asszisztense és mindenese, azt érzed, hogy irányítgatsz, de nem vezetsz tudatosan, akkor itt a lehetőség, hogy megtanulj aranyérmesen, profin vezetni!
Értsd meg, hogy irányítsd! Az önismeret és tudatosság, a vezetői hatásod pénzben és életminőségben mérhetőek, aki ugyanis észszerű időt beletesz saját maga megismerésébe, kapcsolatai és hatása tudatos fejlesztésébe, nem fog észszerűtlenül sok időt elvesztegetni hatástalan irányítgatásra és rossz döntésekre. Ne rekedj meg TO DO üzemmódban a vakfoltjaid miatt, szerezd vissza az irányítást a csapatod és céged jövője fölött!