… mondta W. Disney. Felnőttünk a meséin, saját meséinket mi tudjuk valósággá alakítani.

Sulci papa a TV előtt azt szokta mondani, mikor elegáns urakat látott, hogy „Szilvikém, tolmács legyél a miniszterek mellett”.

Szilvike meg 10-11 évesen rávágta, hogy „papa, én miniszter leszek”.

Ne kérdezd, honnan vesz ilyet egy kislány, aki falusi kishitű szülők gyermekeként jön a világra. Szegény szüleim, fogták is a fejüket, hogy „csak valaki meg ne hallja”, … „papa, maga meg ne tömje a gyerek fejét hülyeségekkel”.

Aztán általánosban már tanító néninek készültem. Mígnem összedőlt a szocializmus, és gimiben megfigyeltem, hogy a tanító nénik gyalog járnak, a frissen sült vállalkozók meg „nyugati” kocsikkal. Hmm…

„Tanulj, ki tudsz innen törni” – hallottam biztatást néhány tanáromtól.

Hát ki! Egy gazdasági hetilapban megláttam a reklámot, hogy a pozsonyi bankárok „nyugati” autókkal járnak. Alleluja! Akkor én bankár leszek! Ennyi, eldőlt.

Persze erre megint nem kaptam engedélyt otthon, mert ez nagyravágyás volt. Tanító lehetett volna a „mi családunk gyermeke, no de bankár! Nem vagyunk mi Rotschildok…!”

Csakhogy melléfogtak: mondd meg egy oroszlán gyermeknek, mit nem szabad, s ő azt fogja csinálni. Titokban, s felvettek.

A munkás apuka meg morgott, hogy kapitalista lesz az ő lánya, ezért taníttassa?! No de apuka csak morgott, és amelyik kutya ugat… Azt mondani nem tudta (az ő generációja általában nem), hogy büszke lenne a lányára, de becsületesen fizette az 5 év egyetemet. Apukának hatalmas szíve volt!

11 év bankárvilág – pénz, paripa, pozíció. Aztán az élet iránytűt dobott.

Apu után anyu lett nagyon fiatalon komoly beteg. Értelmét vesztette banki top pozíció, minden külcsín. Reset gombot nyomtam, kiléptem. Majd egy évig csak a háttérország voltam a családnak.

Rotshildnak nem születtem, de Ewingnak sem ám! Mégis olajipar lett az irány, mit bankárként nem tippeltem volna.

Teltek az évek, találkoztam önmagammal. Önismeret, pszichológia.

Gazdasági folyamatok helyett az emberi lélek folyamatai, a mozgatórugók, miértek kezdtek sokkal jobban érdekelni. Az inspirációm forrása gyökeresen átalakult – cégvezetők, tulajdonosok támogatása a magán időmben váltak a szenvedélyemmé.

Érett bennem a vágy. Mégis eltartott, míg ki mertem lépni a komfortzónámból.

Egy nap aztán arra ébredtem, hogy nincs tovább. Önazonos életet élni a legfontosabb. Ahogy P. Drucker mondja: „Jobb, ha a megfelelő munkát végezzük, mintha valamilyen munkát megfelelően végzünk”.

Kiszálltam. Reset. 15 év után ismét.

27 év kitérővel az executive tanácsadás, coaching, vezetői támogatás, fejlesztés az életem. Valójában mindig is ez volt – a vezetői létben is azt szerettem, ha mások mentek előre a támogatásommal. Megérkeztem.

Hidd el, a legfontosabb, amit az életben magadért tehetsz, hogy megkeresed legnagyobb reményed, a legfényesebb csillagot álmaid egén! Mi tart vissza, hogy lehozd őt magadnak?

Ne kövesd el azt a hibát, hogy meg se próbálod!

„Húsz év múlva sokkal jobban fogod sajnálni azokat a dolgokat, amiket nem csináltál meg, mint azokat, amiket igen.” (Mark Twain)