Mit tanult Sulci papa a félelemről a GULAGon

Lev Tolsztoj mondta a bátorságról: „Persze, hogy fél az ember a medvétől, de amint megpillantja s túlesett az első ijedtségen, a fő gondja az, hogy el ne szalassza.“

Mindannyian félünk valamitől. Felfoghatjuk ezt úgy, mint egyfajta próbatételt.

El merünk-e indulni, merünk-e továbbmenni félelmünk ellenére. A félelem mögött lehetőség(ek) rejlik. Ettől még persze nem egyszerű szembemenni vele.

Első emlékem a félelemről a sötétséghez kapcsolódik. 4-5 éves lehettem, falun éltünk még a nagyszüleim házában. A falusi éjszaka hangjai ijesztőek voltak – kóbor kutyák vonítottak félelmetes farkas hangon, macskák nyivákoltak, néha egy ló felnyerített. Féltem, naná! Anyu próbált estéről estére megnyugtatni, nem sok sikerrel.

Aztán egy este „a Sulci papa“ feküdt mellém és mesélni kezdett. „Tudod Szilvikém, valamikor én is féltem a sötétben. Mindez a Gulagon kezdődött, ahová katona koromban vittek el.“ (hogy miért, nos ez már egy másik történet).

„Féltem a korom sötétben, hangokat hallottam, ha mást nem, hát a gyomrom korgását. Aztán egy éjjel rájöttem, hogy nincs mitől félnem, hisz nem vagyok egyedül, velem van társnak a félelmem. Állandóan velem volt, így összebarátkoztunk és elmeséltem neki, hogy szeretnék a Gulagról hazajutni, hogy legyen majd egy csodálatos unokám, pont ilyen, mint te vagy Szilvikém“. Aztán egy nap a félelmem és én nekivágtunk a tundrának, elszöktünk, hóban, sárban, fagyban, együtt. Ha nincs a félelem, akkor most nem lennénk itt, Szilvikém.

Papa ezt vagy ezerszer elmesélte kesőbb. A lényeget persze csak később értettem meg, mikor már nagylányként kicsit másként magyarázta.

„Tudod Szilvikém, a félelem a barátod, élesíti az elméd, fókuszálttá tesz. Beszélgess vele, szelidítsd meg, fogd kézen és menjetek együtt. Pont arra menj, amerre félnél miatta elindulni. Arra vannak a lehetőségeid, az álmaid, a jövőd. Ott lesz a félelmedből bátorság, meglátod!“

Miért jó, ha félsz? Tudatosíthatod, hogy a komfortzónádon kívülre tekintgetsz.

Öszpontosíts, koncentrálj. Jönni fognak persze a gyerekkori minták, neveltetés során „ajándékba“ kapott tiltások, beindulnak a sémák, kishitűség, imposztor szindróma, kinél mi. Elindul az agyalás, miért ne csináld, nem fog menni.. túlagyalás, ami tehetetlenné tesz, megbénít. No ekkor kell fülön csípni magad, abbahagyni sorolni az akadályokat. Testedben érezheted, de az agyad „csakazértis“ üzemmódba kapcsolhatod. Kockáztatni, megindulni, kéz a kézben a félelemmel, „bátranfélek“ módon ér!

Nincs garancia, hogy sikerül, lehet nem kapod meg, amit szeretnél, sőt rosszabbra is fordulhat. De! A való világgal mindig jobban jársz, mintha a félelmed teremtette képzeletedben ragadsz. Attól félj csak, amit nem mertél félelmedben meglépni!

Ez itt kérem tisztelettel nem a Gulag! Szóval akkor most tényleg mitől félsz? Mi történhet? Mi a legrosszabb? Jusson eszedbe Sulci papa bölcsessége: „Ragadd meg Félelem uraság kezét, ha tetszik neki, ha nem, induljatok útnak, a lehetőségeid és álmaid felé! Ne ragadj be, mert igazán csak ettől kell félni!“