Gyerekként csetlünk-botlunk, elesünk. Felállunk.

Igyekszünk megtanulni biciklizni. Ha eldőlünk, leporoljuk magunkat, és visszaülünk a nyeregbe. Mindaddig próbálkozunk, míg meg nem tanulunk biciklizni oly természetes módon, ahogyan elrágcsálni egy almát.

Amikor felnőttként próbálunk ki valami újat, sokszor csak egyetlen próbálkozásig jutunk, s ha nem sikerül, feladjuk. Kijelentjük, hogy ügyetlenek vagyunk hozzá, alkalmatlanok. Ó pedig dehogy!

Az első alkalom keveseknek sikerül. Bénázni, ügyetlenkedni, hibázni olyan természetes, mint eldőlni a bicajjal. Ilyenkor kéne visszaülni a nyeregbe, újabb esélyeket adni önmagunknak.

Mikor legközelebb valami új dologba vágod a fejszédet, emlékeztesd magadat gyerekkori énedre. Bicajozni is meg tudtál tanulni, de valószínűleg kellett hozzá egy kis idő. Mi lenne, ha most is megadnád magadnak az időt és esélyeket – csak egy kitartás kell hozzá!