Skip to main content
2025. június 8.
BE NEM VÁLTOTT LOTTÓSZELVÉNY

Az emberek álmodoznak – karrierről, előmenetelről, sikerekről, változásról.
Ki erről, ki arról.

Szép dolog az álmodozás, de tettek nélkül mit sem ér. S mikor valaki nem cselekszik, nem feltétlenül a lustaság van mögötte.

Előrehaladásukat az emberek sokféle módon tudják gátolni, tudattalanul. Szabotálják saját életüket, mert mélyen rettegnek attól, hogy esetleg
😐 nem jön össze az, amire vágynak, kudarc lesz a vége,
😐 vagy éppen attól, hogy összejön.

Egy karnyújtásnyira van a nagy lehetőség, tálcán kínálja a sors az izgalmas munkát, karriert, s mégsem élnek vele. Egy kibontatlan ajándékká válik a lehetőség.🙄

Utólag persze bánják az elszalasztott lehetőséget. De akkor, abban a pillanatban, amikor dönthettek volna mellette, nem tették.

Tudattalanul futó programok, családi minták, hitek, működtetik az embert, és sokszor fel sem ismeri ezeket.
🔹 A „nem érdemlem meg a jót”, „nem vagyok méltó rá” érzése nagyon sok ember életét meghatározza.
🔹 Van bennük egy határ, hogy mennyi jót tudnak elviselni, s ha mikor tűnik, több állna házhoz, nem tudnának vele mit kezdeni.
🔹 Önbüntető programokat indítanak önmaguk ellen, amivel gátat szabnak annak, hogy túl sok jó érkezzen meg hozzájuk.

👆 Pár évente több milliárd forintot tesz ki az az összeg, amit a nyertesek végül nem vesznek fel. Vettek szelvényt, nyertek (nyilván vágytak rá), de valamilyen belső erő mégis megakadályozta őket abban, hogy vagyonossá válhassanak. Elfelejtik figyelemmel kísérni a sorsolást, vagy nem veszik komolyan. Esetleg elvesztik a szelvényt. Mindegy hogyan, de meggátolják a megvalósulást.

A pénz mellett ugyanígy herdálhatják el az emberek az egyéb lehetőségeiket is. Van, aki egy sokat ígérő állásinterjúra nem megy el. Vagy szeretne váltani, kilépni, elkezdeni valami újat, de folyamatosan azt keresi, miért ne tegye meg.

Önsorsrontó családi minta például, amikor a gyerek azt tapasztalja, hogy szülei egészségre vágynak, de önpusztító életet élnek. Gazdagságról álmodnak, de herdálják a pénzüket. Boldogságot remélnek, de nem értékelik egymást. Így minden rossz szándék ellenére örökítik át mintáikat, amik a gyerek számára a családhoz való lojalitása miatt meghatározóvá válnak, és emiatt újra és újra ismételni fogja őket. Később pedig szülőként ő is ezt örökíti tovább.

▶️ Ezért, de magad miatt is érdemes feltárni az okokat, amelyek gátjai mindannak, amit szeretnél elérni, megtenni.
▶️ Emellett fontos, hogy ismerd saját vágyaikat, hogy képes legyél tenni a megvalósulásukért.
▶️ Tudatossággal ráláthatsz arra a dinamikára, hogyan szabotálod önmagadat.

Drukkolok neked, támogatlak, de Te kellesz a minták átírásához!👆❤️

TOVÁBBI írásaim

2025. jún. 09.
Az időnk, energiánk véges. Olyan helyen és emberekkel kéne töltenünk az életünket, ahol és akik értékelnek. Ha nem így van, érdemes megtalálni a bátrabbik énünket, és továbblépni. Változtatni nem könnyű.
2025. jún. 03.
A világ élvonalába tartozó felső vezető nőket kérdezett meg a KPMG a prioritásaikról. Azt gondolnád, hogy a céges kultúra építése, fiatalok mentorálása, esélyegyenlőség finomhangolása állnak a középpontban? Nagy tévedés!
2025. jún. 01.
Kitartásról, nehézségekről, tanulóleckékről, azaz az életről beszélgettünk a Remind magazin főszerkesztőjével a megjelent interjúban velem.
2025. máj. 29.
Ha homokszem kerül a kagylóhéjba, a kagyló szövetállománya megsérül – ám idővel megdolgozza a szemcsét, és igazgyöngyöt formál belőle. Az emberi fejlődés, illetve változás is hasonlóképpen működik.
2025. máj. 27.
Megtisztelő felkérést kaptam véleményt írni az átalakulóban lévő leadership kultúráról. Örömmel tettem eleget, hiszen sok még a teendő, hogy a vállalatok légköre jelentősen változzon.
2025. ápr. 06.
Lehet egy női vezető kedves, odafigyelő és gondoskodó, ugyanakkor erős és határozott is? Ha egy női vezető következetes, elvárja a színvonalas munkát és a határidők betartását, miért címkézik sokszor férfiasnak?
2025. ápr. 04.
Amikor szembejövök magammal a Szépművészetinél a citylight-n😃🙃
2025. márc. 28.
LEADERSHIP IS ART, DO IT SMART elnevezésű eseménysorozatunk 3. estjén a Tokaj Art Wine galériában több, mint 50 sikeres hölgy volt jelen. Az est különlegessége ezúttal az is volt, hogy ez most csak hölgyeknek szólt.
2025. márc. 20.
Mások mentorálása, karrier előmenetelének támogatása különleges katalizátor egy vezető életében. Nem, ez nem csak a huszonévesek programja, ez a topvezetésre áhítozók eszköze egyaránt.
2025. márc. 19.
Lelki békéd nem attól lesz, hogy kerülöd a konfliktusokat, hanem hogy megtanulod őket kezelni. A visszanyelt konfliktusokból pszichoszomatikus betegségek, a csendből #káosz fejlődhet ki.