Skip to main content
MESTERKURZUSOK

MESTERKURZUS

LEADERSHIP LELTÁR,
AVAGY MI IRÁNYÍTJA A VEZETŐT?

EGYEDÜLÁLLÓ, INTERAKTÍV MESTERKURZUS

CÉGVEZETŐKNEK, TULAJDONOSOKNAK, VEZETŐKNEK,

akik nemcsak a vállalatukat, hanem önmagukat és csapatukat is tudatosan akarják irányítani.

Azoknak
✅ akik szeretnének kilépni az automatikus működési üzemmódból,
megérteni saját mozgatórugóikat, hozott mintáikat és működésük mélyebb összefüggéseit;
✅ akik az önismeretet és emberismeretet tudatosan szeretnék beépíteni a vezetésükbe,
kapcsolódásaikba, döntéshozatalukba és gondolkodásukba;
✅ akik nagyobb felelősséggel, tisztábban látva és hatásosabban szeretnék vezetni önmagukat,
a csapatukat, ezzel is támogatva a vállalat hosszú távú sikerét és növekedését.

LIMITÁLT LÉTSZÁM!

AMIT IGAZÁN RAJTAD MÚLIK: ÉRTENI VEZETŐKÉNT ÖNMAGADAT ÉS A KOLLÉGÁIDAT

Vezetőként folyamatosan a piacot, a versenytársakat, a stratégiát elemzed, és
nap mint nap emberekkel dolgozol. Hatással vagy rájuk, irányítod őket vagy üzletileg kapcsolódsz.
De vajon mennyit értesz abból, hogy téged mi irányít?

A legtöbb vezető működését nemcsak a tapasztalata, szakmai felkészültsége határozza meg,
hanem a hozott minták, beépült gondolkodás, belső torzítások, automatikus reakciók is.
Ezek sokszor láthatatlanul befolyásolják a vezetői viselkedésedet,
a konfliktusaidat, a teljesítményhez, kontrollhoz, felelősségvállaláshoz,
önmagadhoz és másokhoz való viszonyodat.
A nap végén azt, hogy mennyire vagy eredményes és hatásos vezető.

A LEADERSHIP LELTÁR, AVAGY MI IRÁNYÍTJA A VEZETŐT? mesterkurzus

abban támogat, hogy tudatosabban használd önmagadat vezetőként.
Minél jobban érted ugyanis a saját működésedet, annál könnyebben érted és irányítod a csapatodat is. 

AMIT NYERSZ VELE:

– a halogatás felszámolása, optimalizált döntéshozatal
– tér és idő stratégiai feladatokra, kapcsolatépítésre
– kevesebb konfliktus, összehangolt csapatdinamika, stresszhelyzetek higgadt kezelése 
– célzott motiváció, csökkentett fluktuáció
– mikromenedzsment és túltolt kontroll helyett eredményes delegálás, felelősségben tartás
– a maximalizmus, tökéletességre törekvés kordában tartása, a teljesítménykényszer csökkenése
– a kiégés elkerülése, hosszú távon fenntartható teljesítmény
– túlélés helyett tudatos vezetés és együttműködés

Ahol már találkozhattál velem:
MIÉRT GYERE EL A MESTERKURZUSRA?

ÖNREFLEXIÓ ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS 
– felismered, megérted, tudatosítod a vezetői szerepedet nem támogató automatizmusokat,
viselkedési és gondolkodásbéli akadályokat, mintákat és ezek következményeit

RÖNTGENSZEMÜVEG
– érteni fogod és kezelni tudni a csapatod tagjainak különböző viselkedési mintázatait,
a különbségekből adódó feszültségeket, konfliktusokat, a csapatdinamikát


GYAKORLATIASSÁG, KONKRÉT MEGOLDÁSOK, SZINTLÉPÉS
– minimális elmélet, maximálisan pragmatikus megközelítés
 azonnal alkalmazható eszközöket, technikákat, javaslatokat kapsz,
hogyan alakíts ki új viselkedési módokat, hozzáállást vezetőként
és kezeld az egyes karaktereket a csapatodban

AKCIÓTERV
– személyre szabott, másnaptól beépíthető a vezetésbe, működésedbe

(nézd meg a „Miről lesz szó” részt is)

MIÉRT EGYEDI EZ A MESTERKURZUS?

Ez nem egy dobozos tréning, nem is inspirációs sablonworkshop, hanem
a Te konkrét szükségleteidre épülő vezetett mesterkurzus.

Fókuszunkban a tudatalatti korlátozó viselkedési minták megreformálása áll.
Pszichológiai alapokra épülő, de nem pszichologizáló.

Sok gyakorlat, tesztek és felismerések várnak, megértés, átkeretezés,
valamint akcióterv, hogyan működj és működtess hatásosabban és eredményesebben vezetőként.

MIÉRT VELEM FEJLŐDJ?

👉 Megmutatom Neked az utat, hogyan lépj szintet (cég)vezetőként, tulajdonosként a működésedben, vállalkozásodban.

ALKIMISTA vagyok – az a küldetésem, hogy kihozzam az emberekből – vezetőkből, cégvezetőkből, vállalkozókból – a legjobbat.

Nagyon sok ember vezetői működését lendítettem előre az elmúlt 25 évben vezetői támogatásom, komplex megközelítésem által.
Végigmentem az úton előtted 25 év alatt felsővezetőként.
A pszichológia 18 éve része az életemnek, vezetők, vállalkozók fejlődését holisztikus módon támogatom (vezetői tanácsadás, executive coaching, mentoring,  önismereti eszközök), mert karrieredben, vállalkozásodban csak ott tarthatsz, ahol a személyiségfejlődésedben tartasz.

MILYEN KARRIERÚT VAN MÖGÖTTEM?

Egyetem mellett párhuzamosan 3 évig dolgoztam, átéltem több fúziót.
Először Bécsben, majd Párizsban irányítottam felső vezetőként – bankárként csapatokat.
Majd az OTP szlovákiai vállalati és önkormányzati üzletágát, stratégiáját, üzletközpontjait vezettem évekig (200+ fő).
32 évesen a SLOVNAFT (MOL-csoport szlovákiai leányvállalata) vezérigazgatójának tanácsadó csapatát és a környező országbeli cégek menedzsmentjeinek koordinációját vezettem.
2013-ban a MOL-csoport 2.szintű felső vezetője lettem holdingszinten, 30 országra kiterjedő felelősséggel. 12 évig vezettem az átvilágításmenedzsmentet, irányítottam a teljes csoport (30 ezer ember) szervezeti felépítését és 200 leányvállalat irányítási modelljeit, a Jog egy részét és az Etikát is.
Később egy hazai fintech KKV elnökségi tagjaként feladatom a szervezeti kultúra építése és az operatív működés modernizációja volt.

Jelenleg saját boutique consulting cégemet és befektetéseimet irányítom.
Előadok, írok, mesterkurzusokat és mastermind csoportokat vezetek.
Budapest belvárosában egy kortárs galériában (Tokaj Art Wine) interaktív beszélgetéseket vezetek különböző témákban – vezetői, üzleti, vállalkozói, önismereti kihívásokra fókuszálva. Hiszem, hogy a tudás- és tapasztalatmegosztás által többé válunk.


NEKED SZÓL EZ A MESTERKURZUS, HA:

  • Eleged van abból, hogy a tökéletességet hajszolod, csak a maximum, a hibátlan az elfogadható teljesítmény, de valójában soha semmi nem elég jó, állandó elégedetlenség van jelen az életedben. Agyondolgozod, túlvállalod magad, hatalmas árat fizetsz érte nap mint nap. Kockáztatod a kiégést, az egészségedet.

  • Túl magasra teszed a lécet a csapatodnak is, állandó kritikával éled a napjaidat, kimerült vagy, stresszes, a hiányosságokra koncentrálsz. Semmi nem elég jó, amit a csapatod letesz az asztalra, mikromenedzselsz, folyamatosan kontrollálsz. Hibázásnak helye nincs, ami negatívan befolyásolja az invesztíciókat.

  • Halogatsz, valamibe bele sem kezdesz, nem tudsz dönteni, újabb adatokat, elemzéseket kérsz, ezért sokszor lemaradsz üzleti lehetőségekről. Képtelen vagy lezárni a megkezdett feladatokat, projekteket, üzleti lehetőségeket.
  • Nem tudsz nemet mondani, felelősséget érzel mindenért és mindenkiért. Nem húzol határokat, mert félsz, hogy gyengének vagy önzőnek látszanál. Átvállalod a beosztottak döntéseit, minden apróság nálad köt ki. Állandó időhiánnyal küzdesz, szétcsúszott napokkal.

  • A rengeteg operatív teendő miatt nem marad idő az üzletfejlesztésre, stratégiai gondolkodásra, kapcsolatépítésre sem. Bár vezető/cégvezető/tulajdonos vagy, de inkább érzed magad „mindenesnek”.

  • Félsz bízni másokban, delegálni, folyamatosan ellenőrzöl, agyonkontrollálsz másokat, az elvégzett munkát, ami megöli a kreativitást, spontaneitást, önállóságot, kezdeményezőkészséget a csapatodban.

  • Konfliktuskerülő vagy, nem kezeled jól a csapatodban jelen lévő különböző karaktereket, személyiségtípusokat. Nem tudsz hatásosan motiválni, visszajelzést adni, nem érted az emberek mozgatórugóit, viselkedésük és gondolkodásuk mögötti okokat. 

  • Nehezen hozol meg kellemetlen személyi döntéseket, halogatod a felelősségre vonást, a határozott visszajelzéseket, vagy túl sokáig ragaszkodsz olyan döntésekhez, amelyekről már érzed, hogy nem működnek.

  • Szeretnéd jobban érteni a saját viselkedésedet, gondolkodásodat, érzelmi működésedet, reakcióidat. Tudatosabb szeretnél lenni kapcsolódásaidban, működésedben, egyúttal jobban érteni, motiválni és vezetni másokat.

👉 Ha mindezek megváltoztatásához tudatosan  keresed a megértést, az eszközöket, valós megoldásokat, működő stratégiákat, útmutatót, akkor a legjobb helyen jársz.
👉 EZ A MESTERKURZUS NEKED SZÓL!

MIRŐL LESZ SZÓ? MIT NYERSZ A KURZUS VÉGÉRE?
FELISMERED, MEGÉRTED. SAJÁT, CSAPATOD ÉS CÉGED  JAVÁRA FORDÍTOD:

az önmagadra való rálátást. Feltérképezzük a vezetői kognitív és érzelmi torzításaidat, viselkedési mintázataidat, mozgatórugóidat, hitrendszeredet a következő területeken:

gondolkodás és stratégiai szemlélet
✓ döntéshozatal
✓ felelősségvállalás és emberek irányítása
✓ önmagadhoz való viszony

kapcsolódás másokhoz
✓ teljesítmény, siker és fenntartható működés

Eszközöket, használati útmutatót, stratégiákat kapsz önmagadhoz és másokhoz: hogyan kezeld a reakcióidat, vezess és működj hatásosan és hatékonyan.
Levesszük a vezetői vakságot okozó szemüveged, hogy ráláss másokra, a valóságra a torzításaid nélkül.

AMI BIZTOS TERÍTÉKEN LESZ:
  • Láthatatlan batyu
  • Belső engedélyek, hiedelmek
  • A megfelelés csapdája
  • A tökéletesség illúziója
  • A halogatás mesterei
  • A döntések gyökere és tempója
  • Az óvatosság ára
  • Elvesztegetett lehetőségek
  • Áltevékenységek
  • Érzelmi vakság
  • Kapcsolódási minták
  • A bizalom és kontroll harca
  • A láthatatlanság művészete
  • Felelősségátvállalás
  • A hasznosság elve
  • A belső hajtómű 
  • Az örökölt plafon 
  • A siker béklyója
  • Új engedélyek
MEGTANULOD, HOGY A TUDATOS VEZETÉS A JÁRHATÓ ÚT

FELSŐVEZETÉS: 23 évig voltam nemzetközi felső vezető a bankpiacon és energiaszektorban 4 országban (A, F, SK, HU), majd egy 10 mld. Ft bevételű hazai fintech KKV elnökségi tagja.

VÁLLALKOZÁS: Jelenleg saját boutique consulting cégemet és befektetéseimet irányítom, írok, edukálok, a Tokaj Art Wine kortárs galériában beszélgetős esteket vezetek vezetői, önismereti témák mentén. Mesterkurzusokat és mastermind csoportokat facilitálok.

TUDATOS (CÉG)VEZETŐK, TULAJDONOSOK, VÁLLALKOZÓK: Elkötelezetten támogatom önismeretük, személyiségü fejlődését.

RÉSZTVEVŐK AJÁNLÁSAI

TEKINTETTEL AZ ÜGYFELEIM ÁLTAL BETÖLTÖTT POZÍCIÓKRA, IRÁNYÍTOTT CÉGEKRE, ÉS MEGOSZTOTT MEGÉLÉSEIK SZEMÉLYES JELLEGÉRE, MEGŐRZÖM A KILÉTÜKET. 

FERENC:

„Cégvezetőként azt hittem, a perfekcionizmusom tartja egyben az üzletet. Ma már tudom, hogy inkább engem tartott fogva. Silvia mesterkurzusán végre kaptam módszereket, amikkel nem csak én lettem szabadabb, hanem a cégem is gyorsabb és hatékonyabb. Rég nem adott ennyit egy tréning ilyen rövid idő alatt.”

LACI:

„Gyerekkorom óta a halogatás bajnoka vagyok. Felnőttként többször próbáltam megszabadulni tőle, de nem találtam a megfelelő eszközöket, konkrét lépéseket, melyek az életembe tartóst változást hoztak volna. Ezen a mesterkurzuson olyan tükröt kaptam, olyan megdöbbentő felismeréseket és módszereket, konkrét lépési javaslatokat, milyen irányba induljak el a változás felé, hogy hiszem, Silvia most új pályára állított. Ez a kurzus felrázott, úgy érzem, többé nem fogom halogatni a kritikus döntéseket sem üzleti téren, sem a magánéletben. Köszönöm Silvia!”

ZSUZSANNA:

„Vezetőként először erénynek hittem a maximalizmusomat, ám az évek során rengeteg túlóra és szorongás lett az ára. Silvia mesterkurzusa döbbentett rá, milyen magas ez az ár valójában, s kihat a csapatomra is. A gyakorlatok során teljesen új perspektívát kaptam önmagamról, és először éreztem azt, hogy nem kell 120%-on égnem ahhoz, hogy értékes legyek. Silvia szakmai hitelessége megkérdőjelezhetetlen, de ami még fontosabb: szívből dolgozik. A kurzus óta másként működöm, és a csapatom végre nem egy túlhajtott robotot lát bennem, hanem egy emberi vezetőt.”

KRISZTIÁN:

„A legnehezebb vezetői feladataimat mindig tologattam. Nem azért, mert nem tudtam, mit kellene tennem, hanem mert reméltem, hogy majd magától megoldódik. Silvia mesterkurzusán szembesültem azzal, hogy a halogatásomnak nem szakmai, hanem belső oka volt. Azóta hamarabb meghozom a kellemetlen személyi döntéseket, őszintébben adok visszajelzést, és ha kiderül, hogy egy korábbi döntésem nem volt jó, nem ragaszkodom hozzá pusztán azért, hogy igazam legyen. Ettől nem gyengébb, hanem sokkal hitelesebb vezető lettem.”

NOÉMI:

Sokáig titkoltam, hogy belül állandó megfelelési kényszer és a tökéletesség hajszolása hajt – kifelé magabiztosnak tűntem, belül meg sosem volt elég semmi. Silvia mesterkurzusa volt az első hely, ahol ezt ki mertem mondani szégyenérzet nélkül. Elmentem, lesz ami lesz alapon, mert tartottam attól, hogy ismét kiégek. Nem csak megértést kaptam, hanem konkrét kapaszkodókat, hogyan kapcsoljam le magamban a láthatatlan hajcsárt és alkalmazkodást. Azóta nem bizonyításból vezetek, hanem belső stabilitásból, és ezt a csapatom is azonnal megérezte.”

PÉTER:

„Azt hittem, minden ember ugyanúgy motiválható, mint én. Silvia mesterkurzusa döbbentett rá, mennyire különbözően működünk, és hogy vezetőként nekem kell ehhez alkalmazkodnom. Ma már sokkal könnyebben felismerem, kit mi hajt, miért reagál úgy egy-egy helyzetben, és ennek megfelelően kommunikálok, motiválok és delegálok. Ennek köszönhetően nemcsak kevesebb a feszültség a csapatban, hanem az embereim is önállóbban, nagyobb felelősséggel dolgoznak.”

ÉVA:

Ezek a napok többet adtak, mint vártam. Nem csak tippeket, útmutatót, eszközöket kaptam, de felismeréseket és mély hitet is, hogy végig fogom tudni csinálni, a változtatás a kezemben van. Silvia megmozgatt, éles tükröt tartott, s ez nagyon fontos volt az önismereti utamon. Rávilágított arra, hogy a kapott családi mintákat nem kell egy életen át cipelni. Változtatni tudok, azaz csak én tudok változtatni, és most először elhiszem magamnak, hogy képes is vagyok rá.”

GÁBOR:

„Néhány éve már egyszer kiégtem, mégis ugyanabba a mókuskerékbe kerültem vissza. Azt hittem, a teljesítménykényszerem visz előre, Silvia mesterkurzusán viszont megértettem, hogy hosszú távon éppen ez veszélyezteti a vezetői működésemet és az egészségemet. Ma már tudatosan húzok határokat, úgy dolgozok és vezetem a cégeimet, hogy közben nem őrlöm fel önmagam.”

ATTILA:

„Évekig azt gondoltam, rosszul gazdálkodom az időmmel. Silvia mesterkurzusa nyitotta fel a szemem: nem időgazdálkodási problémám volt, hanem nem húztam vezetői határokat. A kollégáim egész nap megszakítottak a legapróbb kérdésekkel, én pedig mindig elérhető akartam lenni. Azóta világos működési kereteket alakítottam ki, a csapat önállóbb lett, nekem pedig végre jut időm azokra a feladatokra, amelyekért cégvezetőként valóban felelősséget kell vállalnom. 

ESZTER:

„Azt vallottam, hogy csak akkor vagyok jó vezető, ha folyamatosan kiemelkedő eredményeket hozok. Egy rossz döntés után napokig emésztettem magam, egy siker után pedig már a következő feladaton járt az agyam. Silvia mesterkurzusán értettem meg, hogy a teljesítmény nem azonos az önértékeléssel. Ma már egy kudarcot nem a sikertelenségem bizonyítékának, hanem egy helyzetnek tekintek, a sikereimet pedig végre meg tudom élni anélkül, hogy azonnal újabb bizonyítási kényszer kapcsolna be. Ez a szemlélet nemcsak vezetőként, hanem emberként is felszabadított.”

ÁGI:

„Vezetőként hosszú éveken át hittem, hogy a bizonyítási és teljesítménykényszerem, a perfekcionizmusra való törekvésem a legnagyobb erősségem. Silvia mesterkurzusán döbbentem rá, hogy valójában ez tartott vissza a valódi hatásomtól. A program nem  önsajnálkozásról szólt, hanem kőkemény felismerésekről és használható eszközökről, amiket azóta a mindennapi működésembe is beépítettem. Külön értékeltem Silvia egyenes, mégis emberi kommunikációját: nem kímélt az igazságtól, de közben végig éreztem, hogy ért és empatikus hozzáállásával támogat. Ma már nem akarok minden döntés előtt mindent tökéletesre csiszolni. Gyorsabban reagálok, többet delegálok, és ez a csapatom teljesítményén is meglátszik. Ritkán mondok ilyet tréningekről, de ez valóban megtérülő befektetés volt.”

GÁBOR:

„Fiatal cégtulajdonosként sokáig abban hittem, hogy a folyamatos bizonyítás az ára annak, hogy komolyan vegyenek az üzleti életben. Silvia mesterkurzusa segített felismerni, hogy a túlzott megfelelési kényszer nem előrevisz, hanem energiát, fókuszt és döntési sebességet vesz el. A kapott módszereket azonnal be tudtam építeni a működésembe, és már néhány hét után érződött a hatása a csapatom teljesítményén is. Tisztább határokkal, nagyobb magabiztossággal vezetek, és ez hosszútávon üzleti előny. Hálás vagyok, hogy részt vettem, ajánlom ezt a mesterkurzust fiatal férfiaknak is!”

SAJTÓ INTERJÚK, PODCASTOK, RÁDIÓ ÉS TV INTERJÚK

HA SZERETNÉL JOBBAN MEGISMERNI, KÉRLEK KATTINTS
AZ ALÁBBI LINKEK VALAMELYIKÉRE

JELENTKEZÉS, RÉSZLETEK

IDŐPONT:

2026. szeptember 29.-30.  (9:30 – 17:00)

HELYSZÍN:  Podmaniczky u. 31, 1067 Budapest

ÁR:

MOST EARLY BIRD 25% KEDVEZMÉNNYEL:

Early bird:    299.000 + áfa (aug. 10-ig)  
Normál ár:   399.000 + áfa
(megj.: víz, kávé, nasi, gyümölcs az árban)

AJÁNDÉK:

Tiszteletjegy valamelyik őszi Tokaj Art Wine Galériás estemre és a HATÁSSAL LENNI Mesterkurzus 50% kedvezménnyel.
Katt ide:
HATÁSSAL LENNI. Jelenlét, kapcsolódások és befolyás (Mesterkurzus) – See and Solve Consulting

Örömmel válaszolok a kérdéseidre:

E-mailben: [email protected] 
LinkedIN üzenetben: Silvia Sulciová | LinkedIn

  • A regisztrációhoz és számla kiállításához kérjük továbbítsd az adataidat a [email protected] e-mailcímre:
    – vezeték- és keresztnév, cégnév, pozíció
    – cégadatok adószámmal, pontos cím, 
    – email cím, telefonszám.

  • Adataid továbbításával egyúttal elfogadod az Adatkezelési nyilatkozatot.


Amennyiben szívesen meghívnál cégedbe, szervezetedbe zártkörű mesterkurzust tartani, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot.